„A zene az kell, mert körülölel”

Csendüljön fel a zene magyar családok hangszeréből egyszerre, egy időben, több száz helyszínen!

Csendüljön fel a zene magyar családok hangszeréből egyszerre, egy időben, több száz helyszínen!

A 2018-as évet Magyarország Kormánya Családok évének nyilvánította, melynek égisze alatt számos lokális és országos rendezvény kerül megszervezésre. Ehhez a programsorozathoz – az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával – csatlakozik a Debreceni Kőr Dáma Egyesület, egy minden vallási felekezetet megszólító templomi hangversennyel, 2018. január 14-én.

Az egy időben felcsendülő hangversenyek a Családok évének vidéki nyitóeseményei lesznek.

A templomi hangversenyek napján Debrecenben városi kórusok családjait rögtönzött koncertekre invitáljuk éttermekbe, bevásárló központokba, így nyitva a lakosság felé, beharangozva a délutáni hangversenyeket.

A Család-OK eseménysorozatot 2018. január 15-én általános és középiskolák diákjainak családi koncertjei zárják.

„A zene az kell, mert körülölel” c. Család-OK Országos Koncertje hangverseny során egy időpontban adnak koncertet olyan családok, ahol több generáció foglalkozik zenével, hangsúlyozva annak szerepét, hogy a zene egy olyan érték, amely családokon, közösségeken átörökíthető. Az előadásoknak műfaji megkötése nincs: bármilyen hangszerjátékkal, énekkel lehet majd csatlakozni a programhoz, egyetlen kikötés a családi előadás és előnyben részesülnek a generációkon átívelő kezdeményezések.

A program olyan értékeket emel a középpontba, amelyek összekötnek szűkebb és tágabb közösségeket, felmutatják, erősítik, átörökítik a helyi kulturális értékeket.

Templomi hangverseny. – 2018. január 14.

Kórusok hangversenye. – 2018. január 14., egész nap

Iskolai hangverseny. – 2018. január 15.