Együtt a Stroke ellen

Porkoláb Gyöngyi a CSAK egy nő?! program igazgatója is meghívást kapott az Együtt a Stroke ellen tájékoztató kampány debreceni állomásának sajtótájékoztatójára. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontosnak tartja a szűrővizsgálatok elvégzését, hiszen az előfordulás a nőket éppen annyira érinti, mint a férfiakat.

Ugyanakkor kiemelte,hogy a legfontosabb feladat, hogy mindenki tisztában legyen a betegségek tüneteivel. Beszélt továbbá a CSAK egy nő?! három éves programjáról, annak társadalmi vetületéről, arról a nyitott társadalmi párbeszédről feltételez a nők szerepéről a család, az anyaság és a karrier vonatkozásában.

Ennek kapcsán kitért arra is, hogy már gyermekkorban is oda kell figyelni gyermekeink egészségére, hiszen köztudott, hogy csak egészséges gyermekből lehet egészséges felnőtt, és nagyon jó lehetőségnek tartaná, ha ebben a témakörben a prevenció és az ezzel kapcsolatos életmód tudatosan kialakítása céljából bekerülne az oktatási-nevelési rendszerébe. hiszen igen üdvözítő lenne, ha felnőttként tisztában lennének a betegség tüneteivel, és kellő időben tudnák mikor kell orvoshoz fordulni.

teljes cikk