Nagy Anna – újságíró, kommunikációs szakember 2017-09-12/kategória: Vendégeink voltak /közzétette: Csak egy nő?! Tovább → Király Nóra Király Nóra – Újbuda alpolgármestere Király Nóra

Király Nóra öt gyermek édesanyja. Több, mint tíz éve Sasad-Gazdagrét-Madárhegy önkormányzati képviselőjeként, három éve pedig Újbuda alpolgármestereként dolgozik.

Sok kihívás vár rá, hiszen a kerület közbiztonsága és az egészségügy tartozik a felügyelete alá. Véleménye szerint „egyik terület sem lehet soha elég tökéletes, de minden erőmmel azon vagyok, hogy a lehető legtöbbet kihozzam a lehetőségekből a rendelkezésemre álló anyagi és humán erőforrások segítségével”.

Ezen kívül két egyesület – a Fiatal Családosok Klubja és a NőiSzem – alapítójaként a családok és a nők aktuális problémáira keresi a választ kollégával és több civil szervezettel együtt. Sok fontos projekten dolgoznak: többek között Jótékonysági Adventi Vásárt szerveztek, amelynek bevételével a daganatos gyermekek gyógyulását segítették; az iskolabüfék kínálatának egészségesebbé tétele mellett szólaltak fel, „Jegyescsomaggal” segítik a házasság előtt álló fiatalokat, nagyszabású konferencián hangsúlyozták a nők társadalmi szerepvállalásának fontosságát, de az idősek szerepét is hangsúlyozzák. Emellett több határon túli konferenciákon is kerestük a választ arra, hogyan tudja az édesanya minél könnyebben összeegyeztetni a családot és a munkát.

Élete fontos része a sport. Meggyőződése, hogy nemcsak az egészséges élet elengedhetetlen része, de figyelemre, fegyelemre nevel és megsokszorozza az energiáinkat is.

Szerencsésnek érzi magát, hiszen a férje is bőven kiveszi a részét a gyermeknevelésből és a házimunkából, emellett nagyon sok segítséget kap szüleitől, testvéreitől.