Nagyongyönyörűen

Porkoláb GyöngyiSelymes ősz haját csalán főzetével mosta, mert ahogy mondta ettől olyan könnyen kezelhető lesz. Selymes…könnyen kezelhető…simulékony, Hmmm milyen sok területén az életnek vágyunk hasonló minőségre.
Nagymamámtól, akitől a hamis túrógombóc receptjét, a női fortélyokat, az öltözködés, a nőiesség, a divat szeretetét, a belső szolgálatot, a virágok szeretetét, a piaci alkudozás technikáit  és az alig van valamim, mégis tudok adni mikéntjét, a nem elég jónak, becsületesnek lenni, annak is kell látszani világát, az állj ki önmagadért, de csak okosan! női küzdelmét, a dühből, az agresszióból eredő erőszak kezelését, az adj, ha van miből, annak, akinek kevesebb jutott elvét, a konyhai újrahasznosítás falusi trükkjeit tanultam. Ma is tanít minden szava, bár bevallom gyerekként, lázadó tinédzserként jókat mosolyogtam magamban ezeken.
Nagyongyönyörűen nagymamám – ez volt a szava járása szeretett nő lenni, szerette a lelkét kis hercegi módon ünneplőbe öltöztetni, ha tudta szerettei látogatóba készülnek hozzá, tudott örülni, ha váratlan vendégek kopogtattak be hozzá.
Valamit nagyon tudott. Minden kívánságom így teljesüljön! bevált és bejáratott köszönőszöveg volt nála. Vágyott arra, hogy legyen beszélgető társa, hogy valaki minden nap bekopogjon hozzá, s legyen kivel pletykálkodni, dumcsizni, akár panaszkodni, vagy éppen mesélni, s ezért oly hálás tudott lenni. Nem mantrázta a vágyait nap mint nap, elég volt köszönésként sugallnia, hogy amire vágyunk az életben, azt így vagy úgy megkapjuk. A tudása ma felértékelődik a mindennapok eseményeit látva, hallva.
Teljes cikk: porkolabgyongyi.hu