Női felszabadultság – felszabadult női lét

„……… Ez a szabadság adta értenem, hogy lesz még erő,  lábra állni ,  bennem………”

A Debrecen Kőr Dáma Egyesület tagjai és támogatói vettek részt az Emberi Erőforrások Minisztériumának közös programjaként meghirdetett erőszakmentes kommunikáció tréningen. A részvevők olyan módszerek, technikák és gondolkodásmód elsajátítására törekedtek, amelyek segítik a konfliktusok kialakulásának megelőzését, a már kialakult konfliktusok kezelését, a hatékony kommunikációt és a harmonikus együttélést.

A program során az ismeretszerzés élményén, az egymásért való kiállás és egymás véleményének ütköztetése után a közös gondolatok képviseletének módszertanán túl az önmagunkban rejlő érzelmek szimbólumokon keresztül való felismerését és a női lét ezerarcú megjelenésén túl, olyan felszabadult együttlét valósult meg, melynek hatása hosszú időre ad hajtóerőt a hétköznapokhoz.

Mindenki a maga feszültségeivel, konfliktusaival érkezett a program helyszínéül szolgáló Balatonalmádiba és megoldási kompetenciákkal távozott a harmadik nap végén

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.