Örök, mégsem konstans a kultúra

A kultúra határai címmel ült egy asztalhoz csütörtök délelőtt Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, L. Simon László író, költő, Váró Kata Anna egyetemi oktató, színház- és filmkritikus, valamint Szirák Péter egyetemi professzor a Debreceni Egyetem főépületében.

A már többéves hagyományt maga mögött tudható Csak egy nő szimpózium részeként a kerekasztal-beszélgetés résztvevői a kultúra és a művészet funkcióit és a generációk által formált változásait fejtette ki.

A beszélgetés elején Bán Teodóra a kultúra azon természetére világított rá, mely a fogyasztói szokásokhoz és trendekhez igazodva időről időre változik. Kiemelte, a kultúra mindig az emberi kifejezés és az adott kor leképezett formája volt, a technológia és a kommunikáció drasztikus kihívásai mellett is megmaradt két szerepe: értéket őrizni és teremteni, ám a teremtő funkciót sikerességét mindig csak a következő nemzedék láthatja.

Porkoláb Gyöngyi, a konferencia háziasszonya Szirák Pétert az őszi fesztivál szervezése közben tapasztaltakról kérdezte. – A kultúra a társadalomba szocializálódás semmivel sem pótolható és kiválthatatlan közege. Abban a sajátos, ellenhatásos viszonyrendszerben, melyben a technika nagyon gyorsan változik, a művészet abból a szempontból radikális terület, hogy gyakran megsérti a kultúra határait. Erre külön definíció is létezik: a művészet akkor teljesít igazán, ha megkérdőjelezi a bevett szokások, szabályok és hiedelmek rendszerét. Ebből kiindulva a kultúrának arra kell törekednie, hogy az egyik generációról a másikra átadja az ismereteket, mint például a sportkultúra, vitakultúra vagy öltözködéskultúra – mutatott rá Szirák Péter, majd hozzáfűzte, bármelyik generációról van szó, a legfontosabb kulcs az anyanyelvi kultúra, mivel alapkérdése a közvetítés. Közvetíteni pedig csak az tud, aki ismeri annak a világát, akibe bele akarja plántálni a kultúrát. Ezért ahelyett, hogy a magas kultúrában üdülünk, meg kell ismernünk azokat a platformokat, amelyeken az értékeket közvetíteni kell.

teljes cikk/forrás: haon.hu