Az apáknak is van napja

Ülünk az autóban egy képzésről hazafelé jövet öten, mind anyukák, összesen 13 gyermek édesanyja. Éppen a megszerzett ismeretek élményéről beszélgetünk, nevetünk, csodálkozunk, az aha élmény a „ja, tényleg ez is hogy betalált” varázsa alatt, amikor egyikőnk telefonja csörög. Kiszakadva a felszabadult, a vidámság minden „külsérelmi” jelét magán hordozó hangulatból beleszól a telefonba, majd nagy hallgatás következik. Hallatszik az „Igen, értem, értem, sajnálom, nagyon sajnálom. Legalább hamar történt, nem szenvedett sokat.” Ahogy leteszi a telefont, a többieken érződik, hogy tudják, itt most valami szomorú dolog történt. Egy darabig csendesebb üzemben megy tovább a beszélgetés, senki nem mer kérdezni semmit, csak hagyják, hogy az elmélázó, utastárs önmagával legyen.

Aztán megtörve a csendet egyikőjük mesélni kezd, hogy az ő édesapjáék hárman testvérek, mind fiúk és az idősebb testvérének sajnos nem lett gyermeke, pedig mennyire vágyott rá. Elvált, majd újra nősült, az új párja családját ajándékba kapta gyermekekkel, unokákkal együtt. Elfogadták, befogadták szeretettel, talán maga sem tudta milyen értékkel kompenzálja az élet a gyermek utáni vágyát.

Teljes cikk: porkolabgyongyi.hu