Tatár Marianna

Tatár Marianna – A Mamamibolt alapítója, jógaoktató, szülésfelkészítő dúla.

Marianna először kismama jóga oktatóként került kapcsolatba a szülés-születés csodájával több, mint 10 évvel ezelőtt. Úgy tűnik, ez az élmény egy életre magával ragadta, hiszen azóta háromgyerekes anyukaként építi és fejleszti a vállalkozását. A gyerekek vezették rá, mi az, amiért érdemes dolgozni, mi az, amiben folyamatosan fejlődhet, ami nem csak munka, hanem hivatás is, és szerves része egyben a családi életüknek. Marianna előrelátó üzletasszonyként több lábon áll, így vállalkozása egyik pillére a párjával közösen 2006-ban létrehozott Belső Csend Jógastúdió, ugyanakkor a vállalkozás bázisát a sokak által ismert mamami.hu közösségi fórumból kinőtt webshop és debreceni  kismama  és bababolt, a Mamamibolt.hu képezi. A jóga olyan hobbi maradt az életében, amiből erőt meríthet a mindennapokhoz, míg a bababolt a babavárás és gondoskodás természetes eszközeit forgalmazva ma már több debreceni családnak ad megélhetést. A kor igényeihez igazodva kis- és nagykereskedés formájában az országban egyedülálló kínálattal, szakértelemmel, illetve tanácsadással várják a családokat, akik többek között profi hordozóeszközök, modern textilpelenkák, bio babakelengyék, játékok között válogathatnak.

Mariann neve több olyan kezdeményezéshez is kapcsolódik, melyeken keresztül a kisgyermekes családok útmutatást kaphatnak, egymást segíthetik, vagy megismerkedhetnek a gyermeknevelés alternatív irányzataival. Ilyen például az igen aktív Debreceni Baba-mama fórum a legismertebb közösségi portálon, a horgolós klub, ami kölcsönösen segítő közeget biztosít a tagjainak, az évente megrendezésre kerülő Születés Hete programsorozat debreceni főszervezőjeként pedig a szülés-születés körüli időszakra koncentrálva abban segédkezik, hogy a gyermeket váró családok minél több irányból érkező, minőségi tájékoztatásban részesüljenek.